#Demokratikus Koalíció (DK)

Gyurcsány nem engedi, hogy jelöljék és élőláncot szervezne
 

Gyurcsány nem engedi, hogy jelöljék és élőláncot szervezne

Nem akar kormányfőjelölt lenni a 2014-es parlamenti választáson Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke erről a szlovák hírügynökségnek beszélt szombaton. A Demokratikus Koalíció az éhségsztrájkot követő rendezvényén további tiltakozási formákat javasolt szombaton a választási feliratkozás terve elleni egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc. Ha elfogadják a törvényt, a Demokratikus Koalíció élőláncot szervez a Parlament köré.

MTI MTI


Éhségsztrájkba kezdett Gyurcsány a Kossuth téren – fotók
 

Éhségsztrájkba kezdett Gyurcsány a Kossuth téren – fotók

Egyhetes éhségsztrájkba kezd Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció három másik tagja Budapesten a Kossuth téren. A pártelnök ezt vasárnap késő este jelentette be a Parlament előtti téren. A volt kormányfő a Tv2-nek adott interjúban azt mondta: akciójukkal az ellen tiltakoznak, hogy a kormánypártok előzetes regisztrációhoz akarják kötni a választási részvételt.

MTI MTI


DK: Orbán összevissza beszél, kérjük a jegyzőkönyvet
 

DK: Orbán összevissza beszél, kérjük a jegyzőkönyvet

A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint az Európai Unióval folytatott tárgyalások dokumentumait, mivel a kormányfő előbb egy IMF-es követeléslistáról beszélt frakciójának, majd amikor kiderült, hogy ilyen nincs, már EU-s követelésekről beszélt.

MTI MTI

 

"A Közgép Azerbajdzsánban?" – Orbánt kérdezi a DK alelnöke

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke írásbeli kérdést nyújtott be az Országgyűlésben Orbán Viktorhoz "Van-e magánüzlet az azeri baltás gyilkos hazaengedésének ügye mögött – a Közgép Bakuban?" címmel. A kormányszóvivői iroda azt a tájékoztatást adta, hogy Győri Tibor semmilyen rokoni kapcsolatban nincs és nem is volt a DK-közleményben említett Csutora Lászlóval.

hvg.hu hvg.hu

Gyurcsányéknál is jártak az azeriek
 

Gyurcsányéknál is jártak az azeriek

A Gyurcsány-kormányt is megkeresték az azeriek a kiadatás érdekében, de világos volt, hogy a Magyarországon nyolc éve fogva tartott Safarovot hazájában hősként ünnepelnék és szabadon engednék, ezért nem járultak hozzá az átszállításához – ezt vasárnap a volt kormányfő mondta el újságíróknak.

MTI MTI

Gyurcsányék telekspekulációt látnak az Audi-telek felvásárlása mögött
 

Gyurcsányék telekspekulációt látnak az Audi-telek felvásárlása mögött

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint telekspekuláció áll annak hátterében, hogy előbb a győri önkormányzat ügyvédje, majd rajta keresztül egy offshore-hátterű cég szerezte meg annak a teleknek egy részét, amely az Audi logisztikai központjának lehetséges helyszíne. A DK az alaptörvénnyel ellentétesnek tartja a szerződést és a semmissé nyilvánítását sürgeti.

MTI MTI